Csesznák Éva vagyok, Szentendrén születtem, születésem óta a városban éltem, tanultam és dolgozom. Anyai nagymamám és édesanyám evangélikus gyökerei meghatározták az én felekezeti hovatartozásomat is.
1979-től a szentendrei Bimbó úti óvodában dolgoztam óvodapedagógusként. Mindig fontosnak éreztem, hogy a gyermekjáték-dalok, mondókák, népdalok bölcsőjét, a magyar néphagyományokat mélyebben megismerjem és beillesszem az óvodai nevelésbe.
1994-ben meghívást kaptam a szentendrei Skanzen múzeumpedagógusi munkakörének betöltésére, amit elfogadtam és 20 évig a múzeum munkatársa voltam. Közben a Debreceni Egyetem néprajz szakán etnográfus diplomát szereztem, illetve német és angol nyelvből középfokú nyelvvizsgát tettem. 2009-ben pályázat útján elnyertem a múzeumpedagógiai osztály vezetői pozícióját.
2014-ben Istennek más tervei voltak velem. Augusztus 1-től mint intézményvezető állok a Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda élén. Különös kegyelem ez számomra, hiszen a zene szeretete gyermekkorom óta végigkísérte az életemet.
Meggyőződésem, hogy a gyerekek testi és lelki egészségének alapköve a harmónia, amit a családdal együttműködve, a hit által, a hagyományokból táplálkozó zenei anyanyelvünkön teremthetünk meg a számukra. Ehhez kérem Isten segítségét.
Molnár Veronika vagyok, a Szivárvány csoport óvónénije. 1967-ben születtem. Pilisről 30 éve költöztem Szentendrére. Cegléden érettségiztem szakközépiskolában, szakmám a női ruhakészítés. Képesítés nélküli óvónő voltam négy évig, majd a gyermekeim születése után közös családi vállalkozásban dolgoztam.
Két gyermekem született, Levente és Réka. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán diplomáztam 2014-ben óvodapedagógus szakon.
2014 szeptemberétől dolgozom a Szentendrei Evangélikus Zenei Óvodában, a Szivárvány csoportban. A szentendrei gyülekezetbe a felnőtt konfirmációm során kerültem 2009-ben, hogy a Szentlélek erejével új életben járjak.
Fontosnak tartom mindennapi munkám során, hogy segítséget, biztonságot nyújtsak az óvodánkba járó gyermekeknek és szüleiknek az elfogadás és a szeretet által.
Markó Ági vagyok. 2014 óta dolgozom az óvodában dajkaként.
2013-ban végeztem el a dajka tanfolyamot. Előtte más területen dolgoztam, de mindig is szerettem volna gyerekekkel foglalkozni. Szentendrén élek a családommal. Roland kisfiam, aki ide járt a Csillag csoportba, most már a Barcsay iskola tanulója.
Nagyon szeretek a csoportban lenni.
Mindent megteszek, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.